Bemutatkozás
Anya. Feleség. Vállalkozó nő. Lánygyermek. Testvér. Barátnő.
És még hosszan sorolhatnám azokat a szerepeket,
amelyek az életem részei.
De őszintén? Néha én magam sem tudom pontosan,
ki vagyok. Hiszen minden nap változom.
Ma már egy kicsivel más ember vagyok,
mint aki tegnap voltam vagy mint aki holnap leszek.
Az én történetem
Egy nő, aki sokáig azt hitte, hogy csak akkor lesz szerethető, ha háttérbe helyezi saját magát, aki folyton megkérdőjelezte a saját érzéseit és döntéseit.
Úgy gondoltam azért keresem önmagam, mert hiányzik belőlem valami… a sok évnyi önismereti munka során rájöttem, hogy csak túl sokáig próbáltam mások elvárásai között megtalálni magam.
Az önismeret számomra nem arról szól, hogy meg kell javítani magunkat. Sokkal inkább arról, hogy felismerjük, mennyi mindent cipelünk magunkkal, ami sosem volt igazán a mienk.
Igazán mélyen érző ember vagyok, nem csak átélem az érzelmeket, hanem mindig meg akarom érteni, hogy miért és hol érzem őket, és hogy a másik félben éppen vajon mi zajlik.
Ritkán fogadom el a „mert csak” választ. Sőt ezzel világból is ki lehetne kergetni. Sokszor egy zene, egy illat, egy naplemente, egy felhő az égen vagy a kislányom altatólámpájának a fénye is mély gondolatokat tud bennem kelteni.
Hiszek a sorsban, az égi jelekben, de közben abban is, hogy minden ember a saját maga életének a kovácsa.
Úgy hiszem, hogy a világ nem attól lesz jobb, ha a nők még többet bírnak el. Hanem attól, ha végre újra kapcsolatba kerülnek önmagukkal.
Miért SoulNest?
Talán ezért dolgozom ma úgy a nőkkel, ahogy. Mert pontosan tudom, milyen érzés elveszíteni a kapcsolatot önmagunkkal… és azt is, milyen felszabadító újra rátalálni.
A SoulNest pedig egy emlékeztető arra, hogy a sok szerep, feladat, elvárás és megfelelés mögött még mindig ott vagy Te. Az a nő, aki nem tűnt el, csak egy időre háttérbe szorult.
A küldetésem, hogy segítsek újra rátalálni erre a Nőre.
Hogy a lelked újra hazataláljon a saját fészkébe, önmagadhoz. 🪹
Hozzám úgy érkezhetsz, ahogy vagy
Hozzám jöhetsz kisírt szemmel. Jöhetsz fáradtan, dühösen, összezavarodva vagy éppen nevetve.
Jöhetsz smink nélkül. Jöhetsz úgy is, hogy fogalmad sincs, mi történik benned.
Nem kell megvárnod, amíg „készen állsz”. Nem kell összeszedned magad, mielőtt belépsz az ajtón.
Szeretném, ha nálam egy kis időre letehetnéd azt a terhet, amit talán már túl régóta egyedül cipelsz, hogy amikor majd kilépsz az ajtón, ne egy másik emberként menj haza.
Hanem egy kicsit inkább önmagadként.
Egy beszélgetéssel kezdődik
Nem kell pontosan tudnod, mit szeretnél mondani, és azt sem, merre indulj tovább. Elég, ha érzed, hogy jó lenne beszélni róla.
Beszéljünk →Gyere úgy, ahogy éppen vagy.
A SoulNest weboldala sütiket használ a megfelelő működéshez. Hozzájárulásod esetén további sütik segítenek abban, hogy jobban megértsük az oldal használatát és tovább javíthassuk az élményt. A nem szükséges sütikről te döntesz.